Kedvencek temetője (gondolatok egy tüntetésről)

2019. június 19. 09:05

Ők folyamatosan és szisztematikusan építették le a pesti srácok, a flaszter hőseinek legendáját.

2019. június 19. 09:05
Látószög

„Az, hogy Magyarországon állandó (és gyakran eszközeiben sem kíméletes, rendkívül fárasztó és monoton) politikai háború zajlik a kilencvenes évek óta, az pontosan a békés átmenet (amit a pártmonstrum folyamatos és látszólagos visszahúzódása tett lehetővé) és szabadságunk következménye. Mert ahol szabadság van, ott a politikai erők permanens, soha véget nem érő harcban állnak szemben egymással, nincsen kihirdetve soha a végső győztes. Ami elérhető, megszerezhető hadisiker az csak a pillanatnyi felülkerekedés, az átmeneti, a nagy veszteségek utáni tűzszünet. A demokrácia, a politikai szabadság ezen keretek közé szorítva működik, sok energiát éget fel és életerőnk tetemes részét igényli. Ez az ár, amit meg kell fizetni érte. Csak így, ezeknek a szűken vett megállapításoknak vektorai felől érdemes vizsgálni azt a kérdést, hogy kudarc volt-e, egyáltalán befejezett folyamat-e a rendszerváltoztatás.

Kijelenthetjük: nem volt kudarc, mert be sem fejeződött, illetve a kudarc nem lett úrrá rajta, nem zárta le helyettünk egyetlen külső, elháríthatatlan körülmény sem. A szabadság képlékenységét bizonyítja, hogy ugyan '89-ben a lehetőségét megszereztük, de hosszú út volt, mire a plakátszlogeneken és pártindulókon túl valóban (egyénileg és közösen, cinizmus nélkül) képesek lettünk megélni azt. De ma is félre kell verni a harangokat, tudnunk kell, hogy a megélt és felelősséggel viselt szabadságunk a legnagyobb kollektív értékünk. Ekképpen egyetlen valódi és lényeges kérdés maradt hátra: mekkora utat kell még megtennünk ahhoz, hogy közös katarzist éljünk át? Az intézményrendszerek, a politika működésének metódusai lassan átalakulnak, nem emlékeztetnek (vagy egyre kevésbé) a kádári alvilágra. A társadalmi gondolkodás és önreflexió (a tekintet, amin keresztül önmagunkat látjuk) viszont lassan szabadul meg a régi, a pártállami ancien régime-ből származó magatartásmintázatoktól, részben ma is pervertált. Ennek az erkölcsi és szellemi értelemben vett felszabadulásnak az egyik legnagyobb akadálya (a múltban és sajnos a jelenben is) pedig a megmaradt, ma is frontképes posztkommunista–liberális elit, akinek személyes és közegszintű (anyagi és politikai) érdeke a permanens válsághelyzet fenntartása.

Gondoljunk csak arra, hogy a kilencvenes években a két elvkonglomerátum kiegyezése után szinte csak »ők« kapták meg a valóban, lényegileg feltárható, fontos adatokat tartalmazó levéltári adatokat. A kezelő szerv vezérintézménye pedig hemzsegett a diktatúra egykori őrkutyáitól, minden dohányzósarokban aktív belügyminisztériumi bizalmiba lehetett botlani. Egyáltalán nem állt érdekében a deep state-nek (ahol lehetett, ott minden eszközzel szabotálta), hogy az antikommunisták olyan anyagokhoz juthassanak, amivel alapjaiban lehetett volna támadni, dekonspirálni a részben továbbörökített, módosított áldemokratikus rendszert és a hatalmas károkat okozó sunnyogó pártcsinovnyikokat. De hazugság az a vád is, hogy a mai kormányzat ki akarja törölni, véka alá akarja rejteni Nagy Imre szerepét. Éppen ellenkezőleg. Fel akarja tárni, a fényre akarja hozni ellentmondásokkal terhelt életének, tetteinek motivációit és hibáit, bűneit. Ezzel szemben »ők« folyamatosan és szisztematikusan, »objektív szempontokat« követve építették le a pesti srácok, a flaszter hőseinek legendáját (bizonyos esetekben simán, rezzenéstelen arccal »lekurvázva« Wittner Máriát).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2019. június 19. 13:23
a lánczi vitte magával. hát, jó mulatást.
ZsoBuda
2019. június 19. 12:08
Jó!!!
vendelin
2019. június 19. 09:55
A "gatyaváltás" - hogy Temesi Ferenc kifejezésével éljek - szerintem bizony kudarc volt. Nem tudom még elképzelni sem, hogy a Német Szövetségi Köztársaság világháborút követő második szabad választását egy aktív náci nyerhette volna meg, aki fegyverrel harcolt Hitler eszméinek védelmében. De azt sem, hogy egykori KZ parancsnokok, szadista kínzók kerülhettek volna kulcspozícióba, ad absurdum antiszemitizmussal vádolva egykori fogvatartottaikat. Nálunk mindkettő megtörtént. Horn miniszterelnök lett, egykori ÁVH-sok vagy ivadékaik pedig nekünk magyarázzák el a "demokráciát" és az "európaiságot". Nekünk, akiknek a szüleit, nagyszüleit alázták meg egy másik, akkor még nem európainak, hanem népinek nevezett demokrácia nevében...
zakar zoltán béla
2019. június 19. 09:55
TÉNYEK!!! IGAZ!!!! HELYI SZINTEKEN IS AZOK pofáztak(sokan még most is)DEMOKRÁCIÁRÓL, AKIK ADDIG "LELŐTTEK" MINDEN ELLENVÉLEMÉNYT!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!